Search
Generic filters
Exact matches only
Filter by Custom Post Type

Közösségi Hírszolgálat – KözHír

Egyéb
júl 12, 2019
KözHír

Az aktív civilek, közösségek alig jutnak szóhoz a médiában. Pedig sok-sok értékes tevékenységet végeznek. Sokszor egymást sem ismerik. Pedig ha ismernék, több közös cselekvésben is tudnának dolgozni, egymást erősíteni és új ötletekkel, tudással gazdagodni.

A Közösségi Hírszolgálat, röviden KözHír arra vállalkozik, hogy hírt adjon ezekről az aktív közösségekről és segítsen abban, hogy ők is megismerhessék egymást.

Jelenleg ott tartunk, hogy van egy zárt csoportja a közösségeknek, azok képviselőinek. Itt olyan tartalmakat és tudásanyagot osztunk meg, ami hasznos lehet számukra.

Szeretnénk ezeknek a közösségeknek személyes találkozókat is szervezni. Következő lépésként pedig szeretnénk beindítani a Facebook oldalt, ahol már saját tartalmakkal jelennek meg a közösségek. Szeretnénk velük beszélgetéseket, interjúkat is készíteni, ehhez egy egyszerűbb stúdiót szeretnénk kialakítani és működtetni. Valamint helyszíni bejelentkezéseiket, eseményeiket élő közvetítéssel bemutatni a Facebook oldalon.

Ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudjuk, társakat várunk a következő feladatokra:

  • Felkutatni további aktív közösségeket, azok képviselőinek, tagjainak bemutatni a KözHírt és meghívni őket a zárt csoportba
  • Személyes találkozót szervezni a közösségek tagjainak
  • A zárt csoportba olyan cikkeket keresni, felvezetővel ütemezetten posztolni, ami érdekelheti a közösségeket
  • A zárt csoportot moderálni
  • Pénzt szerezni. Közösségi finanszírozási kampányban, adománygyűjtésben és pályázatokban gondolkodunk.
  • A pénzszerzéshez bemutatkozó videókat készíteni, szöveget írni, közösségi finanszírozási kampányt készíteni és menedzselni, pályázatot írni
  • Szerkesztői csapatban dolgozni, ha már lesznek saját tartalmak
  • A stúdiót kialakítani, működtetni. Olyan embereket keresünk, akik tudnak világosítani, kamerázni, műsort vezetni, interjút készíteni

Ha bármelyik feladatban magadra ismersz, jelentkezz segítőnek, és írd meg, mihez értesz, mit vállalsz, mennyi órát tudsz erre fordítani, egyelőre önkéntes munkában.

Ha munkával nem, de eszközökkel, helyszínnel, kapcsolatokkal tudod támogatni a munkát, kérjük, akkor is jelentkezz!

Pénzzel támogatnád a projektet? Ide tudsz utalni: Főnix Közösségfejlesztő Mozgalom Egyesület  (Magnet Bank) 16200106-11643191 Közlemény: KözHír

Egy megosztás?

Rendkívüli és nagyon sürgős segítés: Ószajlát, 250 ember mindenét elvitte a víz, elöntötte a szennyvíz

Egyéb
júl 10, 2019

Ószajlán, egy 250 lélekszámos településen VÉSZHELYZET van. Fertőzésveszély és nélkülözés. A falut elmosta az áradat, a megmaradt holmik úsznak a szennyvízben. Itt most krízissegítségre van szükség, ehhez várunk sürgős segítséget!

Ebben tudsz segíteni

 

  • Jusson el minél több helyre!

Eljuttatod ezt a felhívást minél több emberhez, csoporthoz, médiához. A legegyszerűbb, ha elküldöd, megosztod ezt a linket.

  • Pénzadományt gyűjtünk

Minden forint számít! Ha anyagi lehetőséged engedi, ide tudsz utalni.

Főnix Közösségfejlesztő Mozgalom Egyesület
Magnet Bank 16200106-11643191 (Megjegyzés rovatba kérjük írd be: Ószajla)

  • Tárgyi adományt gyűjtünk

KIFEJEZETTEN CSAK krízis adományokat gyűjtünk (babakocsi, babaholmi, ágynemű és huzat, takaró, konyhai eszköz bögrétől a lábasig, törülköző, TISZTÍTÓ- és TISZTÁLKODÓSZEREK, higiéniai dolgok (pl. intimbetét, WC-papír) stb.
A tárgyi adományokat péntek estig várjuk.
Kérlek, az összegyűjtött tárgyi adományokkal kapcsolatban Nagy Emília társunkkal egyeztessetek előzetesen ezen az email címen: [email protected]

  • Helyi segítségre van szükség

A faluban rendbe kell tenni pár dolgot. Például meszelni, falat erősíteni, wc-t építeni, helyreállítani.
Az erre vállalkozó csapatoknak közvetlenül kell megkeresniük a kapcsolattartó SZETA-sokat és a helyi kapcsolatot, mert naponta változik, éppen mire van a legsürgősebben igény.

Helyi kapcsolat: Botosné Bencsik Enikő közösségi ház vezető 06 70 626 9358

Egri Szeta [email protected] 06 36 431008
https://www.facebook.com/szetaeger/, http://www.szetaeger.hu/
Farkas Zsuzsa [email protected] 06 20 977 2717
Farkas Gábor [email protected] 06 20 4010631

Egy megosztás?

I. Főnix Tábor

Egyéb
jún 1, 2019
Főnix Tábor projekt

Augusztus 19. és 25. között kerül megrendezésre a Főnix első nyári tábora. A hét nap alatt hét témát indítunk el, napi két foglalkozás keretében.

Helyszínünk a nagykovácsi Faluház, ahol 30 gyereket tudunk befogadni. A szállást megpróbáljuk a helyszínen megoldani.

A 30 gyerekből 15, tehát a fele, halmozottan hátrányos helyekről érkezne, használva a Főnix már meglévő kapcsolati hálóját. (Bihar, Tarnabod, Eger, Pécs, Szeged, Monor) A projekt lehetőséget teremt arra is, hogy megkezdjük az együttműködést különböző civil szervezetekkel.

A tábor részletei, jelentkezési oldala itt érhető el:

Főnix Tábor – Most Te kérdezel!

Egy megosztás?

Legyen OTT!

Egyéb
máj 8, 2019
Főnix Mozgalom Legyen OTT

Kiindulópontunk az a szégyenletes adat, hogy hazánkban, közel 300 000 gyereknek és családjuknak gondot, nehézséget jelent a szükséges és elégséges tanszer beszerzése, biztosítása. A legsúlyosabb helyzetek a tanévkezdés körüli időkben adódnak, de a tanszerhiány az érintetteknél egész tanévben folyamatos. Az egyes civil szervezetek, egyedi kezdeményezések, jószolgálatok és önkormányzatok ugyan helyenként, egy-egy alkalommal próbálnak enyhíteni ezen a méltatlan helyzeten, de rendszerszintű megoldásokra ők is képtelenek.

Elolvasom

Egy megosztás?

A visszhangkamrákon túl

Egyéb
máj 2, 2019
A visszhang kamrákon túl

Közösségi események szervezése, amelyek során egy-egy fontos téma mentén különböző nézőpontokat valló embereket be tudunk vonni a beszélgetésekbe. A beszélgetéseket képzett csoportvezetők vezetik, akik a Főnix Mozgalom közössége segítségével kap felkészítést. A program ezért két nagy (az első két külön) fázisból áll, az első fázisban a csoportvezetőket képezzük, a másodikban indulnak a beszélgetések, amelyen először a csoportvezetők segítséggel, majd önállóan vezetnek.

Elolvasom

Egy megosztás?

Szedd velem! – mozgalom a környezettudatos nevelésért

Egyéb
ápr 29, 2019
Szedd velem Főnix Mozgalom projekt

A szemetelés a rend ellen való cselekvés!

Az otthonunkban sem dobáljuk szét a papírzsebkendőt, csokipapírt, chipszes zacskót, cigarettás dobozt és cigarettacsikket, akkor miért szemeteljük tele a környezetünket, az utcánkat, városunk környékét?

Indítsuk be a „Szedd velem mozgalmat!”, melynek első állomása Gödöllő.

Elolvasom

Egy megosztás?

Alternatív Tudástár

Egyéb
ápr 28, 2019
Alternatív Tudástár

Egy élhető jövőt csakis közösen, egymásért munkálkodva lehet megvalósítani. A tehetetlenség érzését motiváló ötletek és elképzelések egy csapásra megváltoztatják, miért ne lehetne ezeket összeszedegetni és rendezve közzé tenni? Elolvasom

Egy megosztás?