Search
Generic filters
Exact matches only
Filter by Custom Post Type

Közösségi Hírszolgálat – KözHír

Egyéb kategória
Júl 12, 2019
KözHír

Az aktív civilek, közösségek alig jutnak szóhoz a médiában. Pedig sok-sok értékes tevékenységet végeznek. Sokszor egymást sem ismerik. Pedig ha ismernék, több közös cselekvésben is tudnának dolgozni, egymást erősíteni és új ötletekkel, tudással gazdagodni.

A Közösségi Hírszolgálat, röviden KözHír arra vállalkozik, hogy hírt adjon ezekről az aktív közösségekről és segítsen abban, hogy ők is megismerhessék egymást.

Jelenleg ott tartunk, hogy van egy zárt csoportja a közösségeknek, azok képviselőinek. Itt olyan tartalmakat és tudásanyagot osztunk meg, ami hasznos lehet számukra.

Szeretnénk ezeknek a közösségeknek személyes találkozókat is szervezni. Következő lépésként pedig szeretnénk beindítani a Facebook oldalt, ahol már saját tartalmakkal jelennek meg a közösségek. Szeretnénk velük beszélgetéseket, interjúkat is készíteni, ehhez egy egyszerűbb stúdiót szeretnénk kialakítani és működtetni. Valamint helyszíni bejelentkezéseiket, eseményeiket élő közvetítéssel bemutatni a Facebook oldalon.

Ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudjuk, társakat várunk a következő feladatokra:

  • Felkutatni további aktív közösségeket, azok képviselőinek, tagjainak bemutatni a KözHírt és meghívni őket a zárt csoportba
  • Személyes találkozót szervezni a közösségek tagjainak
  • A zárt csoportba olyan cikkeket keresni, felvezetővel ütemezetten posztolni, ami érdekelheti a közösségeket
  • A zárt csoportot moderálni
  • Pénzt szerezni. Közösségi finanszírozási kampányban, adománygyűjtésben és pályázatokban gondolkodunk.
  • A pénzszerzéshez bemutatkozó videókat készíteni, szöveget írni, közösségi finanszírozási kampányt készíteni és menedzselni, pályázatot írni
  • Szerkesztői csapatban dolgozni, ha már lesznek saját tartalmak
  • A stúdiót kialakítani, működtetni. Olyan embereket keresünk, akik tudnak világosítani, kamerázni, műsort vezetni, interjút készíteni

Ha bármelyik feladatban magadra ismersz, jelentkezz segítőnek, és írd meg, mihez értesz, mit vállalsz, mennyi órát tudsz erre fordítani, egyelőre önkéntes munkában.

Ha munkával nem, de eszközökkel, helyszínnel, kapcsolatokkal tudod támogatni a munkát, kérjük, akkor is jelentkezz!

Pénzzel támogatnád a projektet? Ide tudsz utalni: Főnix Közösségfejlesztő Mozgalom Egyesület  (Magnet Bank) 16200106-11643191 Közlemény: KözHír

Egy megosztás?

Legyen OTT!

Egyéb kategória
máj 8, 2019
Főnix Mozgalom Legyen OTT

Kiindulópontunk az a szégyenletes adat, hogy hazánkban, közel 300 000 gyereknek és családjuknak gondot, nehézséget jelent a szükséges és elégséges tanszer beszerzése, biztosítása. A legsúlyosabb helyzetek a tanévkezdés körüli időkben adódnak, de a tanszerhiány az érintetteknél egész tanévben folyamatos. Az egyes civil szervezetek, egyedi kezdeményezések, jószolgálatok és önkormányzatok ugyan helyenként, egy-egy alkalommal próbálnak enyhíteni ezen a méltatlan helyzeten, de rendszerszintű megoldásokra ők is képtelenek.

Elolvasom

Egy megosztás?

A visszhangkamrákon túl

Egyéb kategória
máj 2, 2019
A visszhang kamrákon túl

Közösségi események szervezése, amelyek során egy-egy fontos téma mentén különböző nézőpontokat valló embereket be tudunk vonni a beszélgetésekbe. A beszélgetéseket képzett csoportvezetők vezetik, akik a Főnix Mozgalom közössége segítségével kap felkészítést. A program ezért két nagy (az első két külön) fázisból áll, az első fázisban a csoportvezetőket képezzük, a másodikban indulnak a beszélgetések, amelyen először a csoportvezetők segítséggel, majd önállóan vezetnek.

Elolvasom

Egy megosztás?

Szedd velem! – mozgalom a környezettudatos nevelésért

Egyéb kategória
ápr 29, 2019
Szedd velem Főnix Mozgalom projekt

A szemetelés a rend ellen való cselekvés!

Az otthonunkban sem dobáljuk szét a papírzsebkendőt, csokipapírt, chipszes zacskót, cigarettás dobozt és cigarettacsikket, akkor miért szemeteljük tele a környezetünket, az utcánkat, városunk környékét?

Indítsuk be a „Szedd velem mozgalmat!”, melynek első állomása Gödöllő.

Elolvasom

Egy megosztás?

Scroll Up