Search
Generic filters
Exact matches only
Filter by Custom Post Type

Ahol végre mindenkihez megérkezik a fény

dec 23, 2018

Békés, szép ünnepeket kívánunk mindenkinek, nem csak a szerencsés kiválasztottaknak, mert cselekvően kell gondolnunk a nélkülözőkre, a méltatlan és kiszolgáltatott körülmények között élőkre is.

És azokra is, akik most kényszerűségből honvággyal csak gondolni tudnak haza.

Ez az ország többre képes.

Mindannyiunknak közösen kell létrehoznunk azt a Magyarországot, ahol a sötétség után végre mindenkihez megérkezik a fény, a meghitt, békés ünnep.

 

József Attila: Betlehem

A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,

csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Az asszony leszáll a kamrai létrán, –
Mennyből az angyal! – zeng öt atyafi.
Az öreg kapás az ólban ganét hány,
kántálnak sírva lompos tyúkjai.
Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,
borostás állal komorul a zsupp
s fodor leveske szaga áraszt vígaszt,
mely a danával mennyezetre fut.
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol
az úri szél és gőzlik a magyar
s a két pásztor fonott kalácsot majszol
s a három király pálinkát nyakal.

 

(Kép forrása: Aberdeen Bestiárium)

Egy megosztás?


Scroll Up