Search
Generic filters
Exact matches only
Filter by Custom Post Type

Világítsunk rá!

nov 9, 2018
A Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az ELIOS ügyben.  
A Főnix Mozgalom ezért november 12-én 17.30-kor állampolgári tiltakozó akciót szervezett a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez.   

Az esemény Facebook oldalán összegyűjtöttük az eseménnyel kapcsolatos sajtóhíreket, interjúkat, valamint a tiltakozó akción készült felvételeket.

November 6-án bejelentették, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az ELIOS ügyben.
Annak ellenére, hogy az OLAF egyértelmű csalásokat tárt fel. Annak ellenére, hogy országszerte 14 megyében, 28 településen sötétségben tartják az embereket.

Fel kell tennünk a kérdést a nyomozó hatóságnak:


Mégis mi folyik itt?! 
Kiket védtek?
Kiket szolgáltok?

A bűn nem maradhat következmények nélkül. Fény kell, hogy derüljön végre az igazságra!

A Főnix Mozgalom november 12-én 17.30-kor állampolgári tiltakozó akciót szervez a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez. 
Az épületet fényforrásokkal világítjuk meg.
Várunk minden felelős állampolgárt, aki úgy érzi, elege van ebből az átkozott sötétségből.

Nem lophatják el tőlünk a fényt, a biztonságot, és a jogállamba vetett maradék bizalmunkat. Világítsunk rá az igazságra együtt! 

A Főnix Mozgalom fényt hoz a sötétség helyett. 

 

Egy megosztás?


Scroll Up