Kiindulópontunk az a szégyenletes adat, hogy hazánkban, közel 300 000 gyereknek és családjuknak gondot, nehézséget jelent a szükséges és elégséges tanszer beszerzése, biztosítása. A legsúlyosabb helyzetek a tanévkezdés körüli időkben adódnak, de a tanszerhiány az érintetteknél egész tanévben folyamatos. Az egyes civil szervezetek, egyedi kezdeményezések, jószolgálatok és önkormányzatok ugyan helyenként, egy-egy alkalommal próbálnak enyhíteni ezen a méltatlan helyzeten, de rendszerszintű megoldásokra ők is képtelenek.
Alternatív Tudástár

Egy élhető jövőt csakis közösen, egymásért munkálkodva lehet megvalósítani. A tehetetlenség érzését motiváló ötletek és elképzelések egy csapásra megváltoztatják, miért ne lehetne ezeket összeszedegetni és rendezve közzé tenni? Elolvasom
Együtt könnyebb

Helyi szinten, vagyis Nagykanizsán, ahol élek, szeretnék létrehozni egy önsegítő közösséget azoknak a szülőknek, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. Én négy éve vagyok egyedülálló szülő három gyerekkel, és ezalatt az idő alatt rengeteg olyan nehézséggel és problémával találkoztam, aminek a megoldásával teljesen egyedül maradtam. Elolvasom